Kanada nem lehet magányos harcos
Mark Carney kanadai miniszterelnök és Alexander Stubb finn elnök július 8-án közös írást jelentetett meg, amely a közepes nagyságú és kisebb országok külpolitikájának egyik legfontosabb programírásává vált. A szerzőpáros szerint Kanada nem szakítani akar az Egyesült Államokkal, hanem határt kell szabni annak, hogy a gazdasági függés politikai alárendeltséggé alakuljon.
A javaslat lényege a változó összetételű koalíciók és a plurilateralizmus mint harmadik út, amely hidat képezhet a naiv multilateralizmus és a hideg reálpolitika között. A plurilateralizmus ugyanakkor rugalmas, de kockázatos: a résztvevők visszaléphetnek, amikor a vállalások költségessé válnak, vagy csak a nekik kedvező szabályokat fogadják el.
Washington és Ottawa az amerikai vámintézkedések nyomán kialakult kereskedelmi vita rendezéséről tárgyalt, az egyeztetések azonban augusztus végén megállapodás nélkül megszakadtak. Ottawa szerint Washington olyan feltételeket támasztott, amelyek Kanada más országokkal kötendő kereskedelmi megállapodásait is korlátozták volna. A vita így a vámokon túl arról is szólt, mennyiben dönthet Kanada önállóan saját külgazdasági kapcsolatairól.
Carney hazarendelte tárgyalóit és válaszvámokat jelentett be, vállalva a konfliktust az ország legfontosabb gazdasági partnerével. Az Egyesült Államok Kanadának messze a legfontosabb exportpiaca, a két gazdaságot évtizedek alatt kiépült beszállítói láncok és energiahálózatok kapcsolják össze. Politikailag azonban a döntés aligha meglepő: Carney választási győzelmét is jelentős részben annak köszönhette, hogy határozottan fellépett a Kanada függetlenségét megkérdőjelező amerikai törekvésekkel szemben.
Az ellenállást a választói elvárásokon túl Kanada hosszabb távú mozgásterének védelme is indokolta. Ottawa az amerikai követelés elfogadásával éppen azoknak a kapcsolatoknak a bővítését korlátozta volna, amelyek csökkenthetnék kiszolgáltatottságát. Carney tehát az amerikai követeléseknek akar határt szabni, miközben továbbra is megállapodásra törekszik: szeptember elején ismét jelezte, hogy kész kölcsönösen előnyös, stabil és hiteles egyezségre.
Ehhez a visszautasítás mellett olyan partnerekre is szükség van, amelyekkel együtt Kanada nagyobb szabadsággal alakíthatja külpolitikáját. Ezt szolgálja a korábban megkezdett európai nyitás, amelynek látványos politikai állomása volt Carney strasbourgi látogatása.
Az európaiak azonban más feltételek között szembesülnek ezzel a kihívással. Az uniós tagállamok Washingtonnal a közös kereskedelempolitika keretében, az egységes piac súlyára és az EU intézményrendszerére támaszkodva tárgyalhatnak. Ez különösen a kisebb és közepes országok számára jelent nagyobb mozgásteret. Kanada mögött azonban nem áll ilyen, vele közösen tárgyaló és fellépő közösség.
A Carney–Stubb-kezdeményezés próbája az lesz, hogy a résztvevők kiállnak-e egymás önállósága mellett akkor is, amikor a nyomás csak egyiküket éri. Ha erre képesek, a nagyhatalmaknak is számolniuk kell azzal, hogy egy kisebb ország engedelmességre szorítása mások ellenállását is kiváltja.
Kanada a jelenlegi csatlakozási feltételek szerint nem válhat EU-tagállammá, az Unió azonban szorosabb együttműködéssel segítheti abban, hogy megvédje az Egyesült Államokkal való kapcsolatában kijelölt határokat. A kezdeményezésnek Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában egyaránt visszhangja van, és a középhatalmak körében újra divatba jött a stratégiai autonómia gondolata. A magyar politikai elit és a kormány számára sem mellékes, hogy egy átalakuló világrendben megőrizheti-e döntési szabadságát és felismeri-e a korlátait.
