Lukács Flóra: Megtartó Feszültség
Hanyatt fekszel egy szikla peremén, hátrafeszíted nyakadat, miközben a két elcsökevényesedett mandulafenyő törzsében megkapaszkodva figyeled a Blake-fényű tenger kavargását. Az ég helyét elfoglaló, áradó kedélyű tenger bódító tombolása beléd vési a kövek jeleit, miközben a hullámok megállíthatatlanul törnek feléd.
Az idősebb vendéglősök az éttermek előtt állnak, akár a romtemplomok oszlopai, monolitikus obeliszkek, akik az égre emelt csillagszemükkel várják a barbárok bejövetelét. A gyümölcsárus mesterséges fényben fürdik, árnyékában bíbor hústócsák formálódnak a bejárat elé. Feketében a fügehalmok és körtedombok között olyan, mint Szaturnusz fája, miközben mellette egy zöld papagáj csivog a vésésre ítélt kalitkájában.
Kicsit fiatalabbak cikáznak a platán körül, az impulzív késztetések tüzében egymást kergetve, mint Szent György a sárkányt. Az első átjárón keresztül szinte elhervadnak, mint akik itt sosem léteztek. A betondokkon csattan a vaspalló, végigdübörög rajta a hajó gyomrából kiáradó sokaság, amely újabb feszültségforrást teremt az amúgy is zaklatott pillanatokban.
A vágytól hajtott emberek tébolyognak a falak között, imáik illata szorongásba és kétségbeesésbe fullad, miközben a haláltól az átkozódásig terjedő érzelmi spektrum az ősi útra tereli őket. A fent megfogalmazott rengeteg lehetőség súlya alatt a feltételezett veszteség elkerülhetetlen érzete hajtja őket előre a légáram ellenében. Száműzve érzik magukat a folytonosság elől, mindössze a villanásnyi idő legelzártabb régiójába menekülve.
Elgyötört testük különös, androgün szépsége a fények travesztjában kitűnik, ahogyan egyre mélyebben merülsz el az otthontalanság kalandjában, hiszen a feszültség folyamatosan élesedik. Eközben egy szerzetes szamárháton kaptat felfelé a töredezett lépcsősorokon, az egykori fűszerkert illatát szívva magába, amely friss sebeivel egy újabb történetet mesél el a mindennapok harcáról.
Koncentrikus hullámokban terjedő dübörgést hallasz, amely fokozódik, ahogy visszafordulsz a főtér felé. A hús és füst ködén át a zizegő porfelhő, valamint a színes gőzök takarásában a sziget zúgó dominanciaközpontja kezd körvonalazódni. Az összefonódó, nyirkos testek együtt forognak, teret teremtve a mozgás dinamizmusának, amely a mélybe ránt és felemel.
Te pedig, miközben a házad mögött burjánzó oleander törzsére támaszkodsz, a zavaros vízben tisztán látod, hogy a világ eleven és vibráló, mégis feszültségekkel teli.
Forrás: nepszava.hu/3300271_lukacs-flora-megtarto-feszultseg
