Gänszler Beáta: Felfázott indiánok
Regényt írni mindig is nemes vállalkozás volt, akár egy fiatal lány, egy kilencéves gyermek szemével is nézve. Az ő fantáziája szárnyra kapott, amikor megkapta a Nagy indiánkönyvet, amelyhez egy egész hét elegendő olvasnivalót biztosított. A történetek főszereplői, mint Vadölő, Sólyomszem, Nyomkereső, Hosszú Puska és Bőrharisnya, megragadták képzeletét, hiszen ezek a karakterek igazi indián harcosok voltak. Kicsit bosszantotta Nathaniel Bumppo furcsán hangzó neve, és hiányzott számára a romantika a történetből, de valójában a harcosok bátorsága és kalandjai foglalták le legjobban. A kislányban egyre inkább megfogalmazódott a kívánság, hogy ő is írjon egy indiánregényt, hiszen ha J. F. Coopernek sikerült, akkor neki miért ne?
Az írás megkezdése előtt ceruzát ragadott, és egy radírt is az asztalra készített, mert sejtette, hogy sok korrekcióra lesz szüksége. Fejében körvonalazódott a történet, amelyben a szerelem és a harc egyaránt középpontba került. Az első fejezet már három oldalnyi szöveget tett ki, ám a kislány nem tudta, hogy a valóság tükröződik írásában. Számára fontos volt, hogy mindent megörökítsen, a reggeli kávétól a mosdóba járásig, amely a préri magas fűvel benőtt részét jelentette.
Azonban egy hideg éjszakán a delavár indiánok tábortüzet gyújtottak, hogy a füst ne árulja el őket az ellenségnek. A következő nap azonban a harcosok felfáztak, és a csata, amelyet kétségbeesetten vívniuk kellett a komancsokkal, kedvezőtlenül alakult. A fiatal íróban kétségek merülnek fel: írja meg a valóságot, vagy hallgassa el a kegyetlen igazságot a harcosokra váró következményekről? Egy hét töprengés után eldönti, hogy nem az indiánokról akar írni, hanem inkább May és Cooper szakavatott kezére bízza a feladatot, így üresen maradnak az irka további lapjai.
Eltelt három év, és most már nagylányként köszön vissza az író a megszokott indián figurák helyett, hiszen ezúttal a kurucok tért hódítottak meg a képzeletében. II. Rákóczi Ferenc vált a kedvelt történelmi hősévé; ez a választás részben a hosszú, hullámos hajú fejedelem vonzerejének szólt, másrészt a háttérben felsejlő festmény, amely a fejedelem letartóztatását ábrázolja. Rákóczi hősiessége és a szabadságharc alatt használt zászlók latin nyelvű felirata, a Pro Patria et Libertate, csak még inkább elmélyítette rajongását.
Elhatározta, hogy regényének főszereplője egy fiatal futár lesz, aki lóhalálában érkezik Gyulafehérvárra, ahol a fejedelemmé választják Rákóczit. Még nem tudta, milyen fontos hírt kellett átadnia, de a futárnak gyorsan kellett értesítenie a kurucokat a közelgő veszélyről. Látván a lelkesedését, a fiatal hölgy máris akcióba lendült, és izgalmas szálakat szőtt a történetébe.
Az események dramaticitása egészen tizenöt oldalig fokozódott, míg a büszke szerző el nem juttatta a kéziratot az egyik nagynénjéhez. Az ünnepelt történetet azonban az idős hölgy azonnal megállította, felhívva a figyelmét a történelmi hitelességre. Története egy csapásra elvesztette varázsát, s e pillanatnyi döbbenet szinte elvett minden kedvet az írástól.
Évtizedekkel később, amikor már nem volt olyan fiatal, a nő új perspektívából nézte a múltat: ha kétségei vannak, hogy mi képezte az utat 1922-ben, elegendő azt feljegyeznie, hogy az szilárd anyagból készült. Ahogyan a saját magára vonatkozó súlyok is, a szóhasználatát a magáénak megfelelően alakította – nem szükséges a pontos számadataival bíbelődnie. A regényírással kapcsolatos technikai tudása pedig fejlődött, hiszen kétséget kizáróan elérte a sikeres történet létrehozásához szükséges eszközöket.
Ezúttal visszatérne az indiánok világához, ahol a mohikánok fognak szerepelni, akik jobban bírták a telet, sőt, még meleg bölénybundával is szeretné őket ellátni. Izgalommal várta, hogy újra találkozhasson a fiktív hőseivel: „Halihó, skacok, jó újra koccanni veletek!”
