Vajda Márta emlékére
Életének 71. évében távozott Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság örökös ügyvezető titkára. Halála mély fájdalmat hagyott maga után a színházi közösségben, ahol hosszú évekig tevékenykedett. Az utolsó találkozásunkra néhány héttel a halála előtt került sor Székesfehérváron, Az ellenőr, avagy a revizor című előadáson. Márta, akinek a lépései állandóan a színpad felé irányultak, a nézőtéren egy sziklaszilárd elszántsággal haladt előre, és tekintetéből a derű és kíváncsiság sugárzott.
Több évtizedes ismeretségünk során megtisztelt azzal, hogy a bizalmába fogadott. Ügyvezetőként több mint húsz éven át képviselte a Magyar Színházi Társaságot, és nem volt olyan premier, ahol ne bukkant volna fel. Vallotta, hogy a színház nem csupán művészet, hanem közösségi esemény, ezért szívesen járta az országot, és még határokon túlra is eljutott, fesztiválokra és miniturnékra. A telefonszámai között szinte mindenki ott volt, akivel valaha találkozott, és mindegyikkel szoros kapcsolatot ápolt. Közismert volt, hogy senkivel sem alakított ki ellenséges viszonyt; mindenkit azonnal magához közel vonzott.
Az inspiráló nagy feladatok mindig is vonzották. Több mint másfél évtizeden át szervezte a Pécsi Országos Színházi Találkozót a Magyar Színházi Társaság képviseletében, ami különösen fontos volt számára. A találkozó vége után sem tűnt el a színjátszás világából; Kaposváron, amikor újra megrendezésre került a vándorfesztivál, örömmel vállalt zsűritagságot.
Vajda Márta mindig is a közvetítésért és a párbeszédért élt. Megingathatatlanul hitt abban, hogy a kommunikáció kulcsfontosságú, még a legnagyobb kihívások közepette is. Tavaly ősszel, hetvenedik születésnapján, amikor már nyugdíjas volt, beszélgettünk a színházhoz fűződő szenvedélyéről és azokról a tehetségekről, akiket kiemelt jelentőséggel kezelt. Ígérte, hogy akkor is eljár színházba, ha már nem dolgozik, és szívesen megosztja véleményét, ha érdeklik a kérdései.
Márta betartotta ezt az ígéretét, még amíg egészsége engedte, és gyakran felhívott, hogy megossza gondolatait. Az utolsó telefonbeszélgetésünkkor is említést nyert a fehérvári előadás, ahol ő annyira élvezte az orosz népdalt, hogy még annak kezdősorát is leíratta velem, nehogy hibázzak, amikor írok róla — hiszen még mindig mindent pontosan tudott.
Most Márta hirtelen eltávozott az égi színházi társaságba, de bátran állíthatom, hogy abban a világban is minden premieren ott lesz. Biztos vagyok benne, hogy beszélgetései most is tele lesznek azzal a derűvel és kíváncsisággal, ami őt mindig jellemezte. Azok, akik közel álltak hozzá, biztosan kapnak tőle egy szép helyet az égi nézőtéren.
