Mit ér a szavazás Oroszországban?
Oroszországban parlamenti választást tartottak. A szavazatok több mint felét az Egységes Oroszország, Putyin pártja nyerte meg, így képviselőik foglalják el a legtöbb helyet a 450 fős Dumában, az oroszországi törvényhozó alsóházban. A hivatalos propaganda az eredményt úgy értelmezi, hogy a lakosság túlnyomó többsége helyesli és támogatja Putyin politikáját, valamint az Ukrajna ellen már ötödik éve folyó háborút.
Ezt a képet némileg árnyalja, hogy az egyetlen háborúellenes pártot, a Jablokót az ultranacionalista Rogyina párt feljelentése alapján, jogsértésekre és szélsőségességre hivatkozva a bíróság kizárta a választható pártok közül. Az 1993-ban Grigorij Javlinszkij által alapított szociálliberális párt az egyetlen demokratikusnak nevezhető párt az országban. Fénykoruk az 1990-es évekre, a Jelcin-korszakra esett, Putyin hatalomra kerülése óta azonban folyamatosan háttérbe szorítják őket. A 2000-es évek elején Navalnij is tagja volt a pártnak, később nacionalizmusra hivatkozva zárták ki. Navalnij emlékirataiban az alapító pártvezért, Javlinszkijt lustának nevezte, ezzel indokolta a párt viszonylagos sikertelenségét. Lehet, hogy az volt, az is lehet, hogy éppen ez mentette meg az életét: az Oblomovok sokáig élnek. 2018 óta Emilia Szlabunova vezeti a Dumából ismét kimaradó Jablokót.
Tehát ismét győzött Putyin pártja, és ettől csakugyan egységes lett Oroszország? Mindenki lelkesedik a déli szomszéd ellen indított katonai hadműveletért, amelynek következtében az ország egyre inkább a hadiipar fejlesztésére áll rá, és egyre nehezebb beszerezni a mindennapi élethez szükséges termékeket? Az ukrán dróntámadások energetikai létesítményeket találnak el, az üzemanyaghiány veszélyezteti a közlekedést és az áruszállítást. Csakugyan ezt akarja meghosszabbítani az Oroszországi Föderáció minden polgára? Azok a családok is, amelyek elvesztették katonának állt fiúkat, apát, testvért, unokát?
A 2003-as választások előtt az orosz iskolásoknak esszépályázatot hirdettek „Megér egy választás egy emberéletet?” címmel. Anna Politkovszkaja újságíró cikket is írt ezzel a címmel. Egy kollégájának életét féltve írta le, hogy amikor az illető beszámolt választási csalásokról – megfenyegetett, megfélemlített, vodkával leitatott szavazókról, mások által kitöltött szavazólapokról –, majdnem halálra verték. Ő életben maradt, Politkovszkaját viszont, a csecsen háborúkról a helyszínről beszámoló, az állami korrupciót bátran leleplező újságírót saját házuk lépcsőházában lőtték agyon 2006. október 7-én, Putyin születésnapján. A bérgyilkosokat megtalálták és megbüntették, a felbujtó neve máig ismeretlen.
Politkovszkaja lánya, Vera szintén az újságírói pályát választotta. Megtapasztalta, hogy Oroszországban egyre kevesebb fóruma van a tényfeltárásnak és a kritikának. 2022-ben, amikor Putyin megindította a támadást Ukrajna ellen, a néhány megmaradt fórumot is ellehetetlenítették. A Novaja Gazetát, amelyben Anna Politkovszkaja leleplezte a putyini állam visszaéléseit és hazugságait, egyszerűen betiltották. Főszerkesztőjét, a Nobel-békedíjas Dmitrij Muratovot külföldi ügynöknek nyilvánították, elmenekült kollégái külföldön próbálják online formában életben tartani a lapot.
Az orosz emberek egy olyan háború árnyékában éltek, amelynek a valódi célját nem tudhatták, legfeljebb sejthették. Ahogy Vera Politkovszkaja írja: „Putyin és az emberei a bőszen hirdetett nácitlanításon túl sosem fedték fel, mik a háború valódi céljai. Oroszországban azt ismételgették, hogy nyolcévi folyamatos támadások után meg kell védeni a Donbasz lakosságát, és hogy Ukrajnában ellenséges rezsim uralkodik, amely Moszkva szerint a Nyugat felbujtására kész lerohanni Oroszországot. A valóság ezzel szemben az, hogy a Kreml nem tűrheti a demokratikus Ukrajnát, amely megpróbál bekerülni a politikai értelemben vett Európába.”
A háborús propaganda gyilkos mérge áthatja az embereket, még a gyerekeket is. Amikor a mártír újságírónő unokája – szintén Anna – elmondja az osztálytársainak, hogy nem tartja igazságosnak az ukrán emberek megtámadását, gyűlölet lobban ellene az iskolában. Fenyegető üzeneteket kap, hogy úgy fog meghalni, akár a nagyanyja, néhányan jelzik, hogy szívesen végeznének vele személyesen. Lehet ez persze idétlen tinédzserviccelődés is, de nem biztos, hogy az. Amikor pedig valakik porig égették a dácsájukat, megérezte a kis család, hogy életveszélyben van. Szerencsésnek mondhatják magukat, hogy találtak befogadó helyet. Vera Politkovszkaja már választott új hazájában, Olaszországban írta meg családja rövid történetét és a hazájukból való kiűzetésük históriáját.
Megkérdezhetjük ezeknek a tapasztalatoknak a fényében: mit ér egy népszavazás eredménye ebben az országban? Feltehetjük persze az igazi kérdést is: hány emberéletet ér meg még Oroszországnak az öt éve tartó, kegyetlen, gyilkos háború?
