A vallás nem párttulajdon
Alig ért véget Magyar Péter találkozója XIV. Leó pápával, máris megérkezett a KDNP felháborodott közleménye: a miniszterelnöknek „csak a látszat számít”, közös fotóval és római videóval akarja elnyerni a hívő választók bizalmát. A párt ezután felsorolta azokat az ügyeket, amelyekben Magyar álláspontja szerintük összeegyeztethetetlen a katolikus tanítással.
Az abortusz, az eutanázia vagy az azonos neműek házassága ügyében a KDNP valóban hivatkozhat az egyház hivatalos álláspontjára. Csakhogy a katolikus társadalmi tanításnak ez csak néhány eleme. Amikor Orbán Viktor találkozott Ferenc pápával, a KDNP egészen más mércét alkalmazott. Nem jutott eszébe közleményt kiadni arról, mennyiben egyeztethető össze a kormány menekültpolitikája azzal, amit a pápa éveken át hirdetett. Amikor Ferenc 2023-ban Budapesten járt, Semjén Zsolt különleges gesztusról és megtiszteltetésről beszélt, Rétvári Bence pedig „különleges adománynak” nevezte az egyházfő magyarországi látogatását.
Pedig Ferenc pápa Budapesten meglehetősen világosan fogalmazott. Óvott az önmagába zárkózó nacionalizmustól, az egyre keményebb politikai nyelvtől és az önmagára hivatkozó populizmustól. A szegényekkel és menekültekkel találkozva arról beszélt, hogy a keresztény hit nem választható el a rászorulók iránti felelősségtől.
Mindez akkor hangzott el, amikor az Orbán-kormány jogsértések sorát követte el. A magyar politikai kommunikáció évek óta bevándorlókra, menekültekre és külső ellenségekre épített kampányokat, miközben Ferenc következetesen arra figyelmeztetett, hogy az idegent emberként kell látni, és a keresztény identitás nem válhat falak építésének ideológiai igazolásává.
Mindezek után nehezen érthető, milyen alapon érzi úgy a KDNP, hogy neki kell eldöntenie, hiteles-e egy politikus találkozása a pápával.
A kereszténység nem párttagság. Krisztus nem adott kizárólagos jogot egyetlen magyar pártnak sem arra, hogy tanítását képviselje. Az evangéliumokban jóval több szó esik a szegényekről, az idegenekről, a betegről, a megbocsátásról és az elesettekkel szembeni irgalomról, mint bármilyen államszervezési kérdésről. Nem is csoda: Krisztus a tanítványoknak is sokszor próbálta elmagyarázni: ő nem egy földi értelemben vett vezető. „Idegen voltam és befogadtatok” – mondja Jézus Máté evangéliumában. Az irgalmas szamaritánus történetének éppen az a lényege, hogy az erkölcsi kötelességet nem lehet származás, közösségi hovatartozás vagy politikai érdek alapján meghatározni.
Érdemes innen nézni az Orbán-kormány „keresztény politikáját”. A hajléktalanság közterületi kriminalizálása nehezen illeszthető ahhoz az evangéliumi felszólításhoz, amely mindenekelőtt a szegényben látja meg Krisztust. A menekülő ember eleve veszélyként való bemutatása nehezen egyeztethető össze a befogadás bibliai hagyományával. Az ellenfél ellenségként való láttatása, a társadalmi csoportokkal szembeni megbélyegző kampányok és a folyamatos politikai harci nyelv ugyancsak nehezen vezethető le a békességteremtés, az irgalom és az emberi méltóság keresztény tanításából.
Ferenc pápa ráadásul éppen Magyarországon mondta ki, hogy a keresztény értékeket nem lehet merevséggel és bezárkózással képviselni. Ez különösen kellemetlen mondat lehetett egy olyan politikai rendszer számára, amely évek óta a „keresztény Európa” védelmével igazolta saját kultúrharcait.
A XIV. Leó pápa és Magyar Péter találkozóját követő közlemény más kérdéseket is felvet. Hol volt a KDNP, amikor az Orbán-kormány a krisztusi tanítást semmibe vevő intézkedéseket hozott? Mi jogon határozza meg mondjuk Rétvári Bence azt, ki a jó keresztény és ki nem? Hol olvasta az egyházi tanításban, hogy a KDNP-nek erre bármiféle joga lenne? Vagy hol látta leírva, hogy egy kereszténydemokrata képviselő bármiféle hazugságot megengedhet magának a parlamentben?
A kereszténység politikai kisajátítása azért veszélyes, mert a vallást is pártpolitikai eszközzé alacsonyítja.
Mintha valaki attól volna jó keresztény, hogy a megfelelő pártra szavaz, a „jó” politikus oldalán áll és az éppen aktuális ellenségektől fél. Krisztus tanítása ennél jóval többet követel azoktól, akik kereszténynek vallják magukat.
Talán ezért volna szerencsésebb, ha a KDNP nem azt vizsgálná, ki méltó belépni a Vatikán kapuján. Sokkal érdekesebb kérdés lenne, mi maradna a saját politikájából, ha ugyanazzal a szigorral vetné össze az evangéliummal, amellyel most Magyar Péterét vizsgálja.
