Búcsú a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfustól, Keleti Évától
Keleti Éva, a művész, aki 94 évet élt és számos rangos kitüntetést, köztük a Kossuth- és Balázs Béla-díjat ítélték neki, tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából. Képzőművészeti pályafutása töretlen volt, hiszen képei mindenütt nagy népszerűségnek örvendtek, ahogy azt a 2024 januárjában Bécsben megrendezett kiállítás is bizonyítja. Az esemény során a Collegium Hungaricumban, a publikum újra felfedezhette a művésznő fotóit, amelyek mindig új titkokat árultak el a nézők számára.
Ahogy azt egy portréfilmben, amelyet Mohácsi Szilviával alkottak közösen, ő is megfogalmazta, legfőbb érdeklődése a rejtélyekre összpontosult. Szerénysége és kíváncsisága egyaránt jellemezte, hiszen úgy érezte, mint egy gyermek, aki szüntelenül kutatja a világ érdekességeit. Az eredetileg balerinának készülő művésznő végül a fotográfia világában találta meg a hivatását, miután különböző életutakat bejárt.
A háború borzalmait csodás módon élte túl, és az élet úgy alakította, hogy igazi küldetése legyen. Az ötvenes években, mint a Magyar Távirati Iroda fotóriportere, képes volt megörökíteni a hétköznapi emberek életének valóságát, és a húsz évvel később készített képeivel újra megmutatta őket a világnak. E tevékenysége során a munkásokról és családokról készült dokumentarista felvételei máig példaértékűek.
Később a színházi fotózás irányába fordult, ahol felejthetetlen képeket készített. Az „eljegyzési gyűrűt” számára a Tímár József bőröndöket cipelő karaktere jelentette az „Ügynök halála” című előadásban. Ezt a pillanatot örökítette meg, amely azóta is ikonikussá vált. Tímár próbáján, ahogy felemelte a bőröndöket, Keleti Éva tökéletesen elkapta a színház lényegét, és sorra örökítette meg a legnagyobb hazai színészeket és előadásokat.
A művész képein a lélek rezdülései mindig érezhetőek voltak. Mácsai Pál egy kiállításmegnyitón kiemelte a fotográfus figyelmének minőségét és humánumát, amelyek végtelen gazdagsággal tükröződtek az alkotásaiban. Keleti Éva nem tartotta meg tudását, hiszen utódját, Gordon Esztert is segítette a szakma fortélyaiban, amivel generációk szívébe költözött.
Ikonikus figurája a művészetnek azonban nem zárkózott el a világ elől, és mindig is nyitott maradt a kérdésekre. Meggyőződésével, hogy a fotográfusoknak óriási felelősségük van, sokat tett azért, hogy a jövő nemzedékét is tudatosítja ebben. Szakonyi Károly íróval egy napon osztoztak a kilencvenedik születésnapjuk közelében, és az esemény felemelő pillanatait boldogan idézi fel mindenki, aki tevékenységüket követte.
Az elmúlás kérdése is foglalkoztatta, ám azt nem tragédiának, hanem az élet természetes részének tartotta. Meggyőződése szerint, ha valamilyen örökséget hagyhat maga után, az már magáért beszél. Ma már tudhatjuk, hogy Éva néni, valóban sikerült neked! Az általad alkotott képek és a megosztott szavak örökre velünk maradnak, és méltóan vigyázunk rájuk!
