Őszbe csavarodott
Nem kellett átfordítani a naptárt augusztusról szeptemberre ahhoz, hogy észrevegyük: az ősz már az ajtóréseken is befelé kapaszkodik. Ez a kedvenc évszakom, bár a hegyoldal idén csalfa játékot űz: hiányoznak a megszokott bordó és aranysárga színek. A fák már hetekkel ezelőtt kopott, drapp-barnás árnyalatokba borultak, pödrött levelekkel és zörgő ágakkal jelezték, mennyire fáj nekik az aszály.
A fecskék is veszteséggel vándorolnak el. Idén nem keltek ki új fiókák, és amelyik a negyven fokos eresz alatt mégis világra jött, az nem érte meg a kamaszkort. A kiaszott, elfáradt madarak szülei nem találtak elegendő szálló rovart a sivatagi hőségben ahhoz, hogy felneveljék utódaikat. Augusztusig a felnőttek még csiviteltek a bejárati fészeknél, később aztán hetekre eltűntek. Talán a közeli erdőben leltek menedéket, ahol a maradék lomb is hűvöst adott, és több táplálék akadt. Néhány napja hangos csapkodásra, surrogásra, vijjogásra lettünk figyelmesek: egyszerre több száz fecske húzott elő az erdőből. Megálltak a ház előtti villanydróton, csacsogtak egy kicsit, majd tovarepültek.
A kert is jól látható jelekkel üzeni az őszt. A tök apró hajtásai, a kezdemények, amelyekből még nagyobb kabakosokat reméltünk, csoffadt végekkel hajolnak a föld felé. Nincs már erejük kiteljesedni, a máskor dús, feszes húsú belső fonnyadt, kiszáradt, szivacsos, legfeljebb a kecskék találnak bennük csemegézni valót. A bazsalikom még rúg egy-két utolsót, alsó szárait fássá keményíti, hátha tovább tartanak ki a harsogó zöld levelek. Virágait még bőven ontja, talán a méhekkel beszélte meg, hogy a végsőkig kitart. Zsongnak is rajta és körülötte csapatokban, hogy aztán télire magukkal vigyék táplálék gyanánt a bibék körüli édes port.
A málnán még találni friss, hamvas, bordó szemeket, de a legtöbb inkább fekete, kemény, aszott. Az idei zord télben félig-meddig elfagyott fügebokor újraélesztette magát, de erejéből gyümölcsre már nem futotta, csak leveleit növesztette nagyra. Ezeket is értékeljük: meglepően vaníliás, kókuszos, édesen fanyar szörpöt főztünk belőlük, hogy télen is visszaidézzék a nyári ízeket. A szőlő még ereje teljében van, nemcsak minket táplál, de darazsakat és seregélyeket is. Nem bánjuk, jut is, marad is. Megnyugtató a zsongás és a tudat, hogy a lassan bevackoló ősz életet és élelmet tud adni még az utolsó pillanatokban is.
