A zenekar, amelyet Magyarországon még a nevével együtt is elhallgattak
Az 1956-os forradalom után menekült muzsikusokból alakult Philharmonia Hungarica két év alatt a Carnegie Hallig jutott, Doráti Antallal Haydn összes szimfóniáját rögzítette, miközben a Kádár-rendszer ügynököket küldött rá, nyugati működését pedig egy ideig a CIA titkos kulturális támogatási hálózata segítette. A negyvennégy éves zenekar történetét idézték fel az Írók Boltjában, Szőke Cecília könyvének második kiadásának bemutatóján.
„Mi csak arra vágytunk, hogy zenélhessünk” – idézte fel Szőke Cecília az együttes egykori tagjának mondatát. A muzsikusok 1956 őszén úgy indultak el, hogy nem tudták, átjutnak-e a határon, lesz-e hangszerük, otthonuk, munkájuk. Rozsnyai Zoltán karmester már a vonaton és a bécsi menekülttáborban arról beszélt, össze kell gyűjteni a külföldre került magyar muzsikusokat. A felvételi bizottság elnöke Herbert von Karajan volt, a mintegy százhatvan jelentkezőből nyolcvanat választottak ki. Az együttes 1957 májusában mutatkozott be Bécsben, első koncertjeinek szólistái Starker János és Yehudi Menuhin voltak. A bécsi évek után 1959-ben Marlban találtak végleges otthonra.
